82. sajtóanyag

Sajtóanyag

Szenzációs műkincsek felbukkanása a Polgár Galériában

Ahogy közeledik a december, a műkereskedelmi piacon úgy élénkül az élet. A hosszú múltra visszatekintő Polgár Galéria az idén is év végére tartogatta nagyágyúit. Olyan, évtizedekig a nagyközönség és a szakemberek elől is eltűnt szenzációs műveket árverezünk idéndecember 1-2-3-4.-én tartandó közel 800 tételes, több, mint negyedmilliárd forint össz-kikiáltási árú árverésünkön, amelyek minden művészetet kedvelő érdeklődését felkelti.

 

 

 

Világszenzáció felbukkanása

 

A kép, amelyet 1999-ben még ismeretlen XVII. századi festő művekét védett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, majd hosszas szakmai munka után kiderült, hogy a festmény a római érett barokk festészet egyik  kimagasló példája, és Francesco Rosa (Róma, 1638 - Róma, 1687) egyik főműve.

frosa22.jpg

 

A csoda Francesco Rosa (Róma, 1638 - Róma, 1687): Agrippina partraszállása Brindisinél, Germanicus hamvaival, 1670 körül című monumentális festménye, melyet évszázadokon keresztül eltűntként kezeltek, és ez a világszenzáció most Magyarországon, 1999 után újra a Polgár Galériában kerül árverésre.

A szakértők szerint ez a képzőművészeti alkotás a kulturális örökség pótolhatatlan és kiemelkedő jelentőségű eleme. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a korában oly népszerű  művésznek mindössze 14 műve maradt fent az egész világon. Francesco Rosa festménye a Magyarországon fellelhető olasz barokk festményanyag vonal - beleértve a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét is - egyik legjobban dokumentált darabja. Történeti és művészettörténeti értékei, valamint a hazai műkincsállományban betöltött hiánypótló szerepe miatt is. Éppen ezért, bár több olasz, és nyugati gyűjtő szerette volna a képet megszerezni, a kiemelt védettség okán a festmény csak magyar tulajdonba kerülhet.

Az 1999-ben mindösszesen 1.600.000 Ft-ért árverezett kép most, 10 év után 22.000.000  Ft-os árról indul a Polgár Galéria decemberi aukcióján, korabeli Rembrandtmetszet és Salvador Dali-k társaságában.

 

 

Amibe beleborzong a magyar szakma

 

Sokan azt hitték, hogy nem kerülhet már elő újabb meglepetés a Kalitkás nő után, és most itt van Rippl-Rónai József egy másik, eltűntnek hitt főműve, a Párizsi nő, 1891-ből.

rippl22.jpg

 

A több mint egy évszázados lappangás után most aukcióra kerülő kép egy kivételes művészi minőségű és borzongatóan szép női képmás egykor Zala György szobrászművész tulajdonában volt. A rendelkezésre álló adatok szerint Zala a képet 1892 és 1898 között vásárolta vagy kapta és az 1900-as budapesti Royal Szállóban rendezett Rónai-tárlat katalógusában már az ő tulajdonaként szerepelt. A mű önértékét erősíti, egyfajta külön nemességet is kölcsönöz számára az a tény, hogy a Millenniumi Emlékmű megalkotásával legnagyobb szobrászaink sorába lépett Zala György gyűjteményében volt egykor.

A Párizsi nő Rónai álomszerű hangulatú lélekportréinak egyik legihletettebb darabja. Szomory Dezső író ezekkel a képekkel kapcsolatban anno a "szomorú asszonyok világa" kifejezést használta, és a Páriszi nő szeméből valóban olyan átható gyász, és szomorúság tükröződik, amelytől a szemlélődőnek valóban könnybe lábad a szeme.  A kép eredeti keretében, restaurálatlanul és (talán épp ezért) kifogástalan minőségben maradt fenn a mai napig, ami a születésétől eltelt több mint száz év távlatában szintén figyelemreméltó ritkaságnak tekinthető. Ami pedig a jelenlegi tulajdonos, és a galéria bátorságát és a képbe vetett hitét jelzi, hogy a több tíz milliót érő képet mindösszesen 4.000.000 forintról indítják.

 

 

 

 

 

A harcdöntő párbaj

Egy másik, sokáig rejtőzködő kép az orosz cár egykori, egyik kedvenc festőjének, Zichy Mihálynak( 1827-1906) a Harcdöntő párbaj című festménye. Zichy ezt a művét a szentpétervári műtermében alkotta 1886-ban, mivel akkor az orosz cár alkalmazásában állt.

parbaj22.jpg

 

Zichy ezt a művét, miként a sorozat többi darabját is szentpétervári műtermében alkotta 1886-ban.A 19. század végének a legjelentősebb kulturális vállalkozása volt Az „Osztrák-Magyar Monarchia írásban-és képekben" című díszmű-sorozat. Ennek illusztrálására kérték fel Zichy Mihály, aki 10 önálló képet és egy címlapot készített Jókai Mór írásaihoz . A most aukcióra kerülő Harcdöntő párbaj című festmény 1901-ben még biztosan Zichy sajátja volt, mivel a Nemzeti Szalonban ekkor rendezett gyűjteményes kiállításon ő volt feltüntetve tulajdonosként. A mű legközelebb 1912-ben bukkant fel, amikor Ernst Lajos létrehozta a nevével fémjelzett Ernst Múzeumot, azaz a magyar történet, irodalom, művészet, színészet és zene emlékeinek gyűjteményét. A kép ezt követően 1939-ig az Ernst Múzeum kollekciójában volt, majd a gyűjtemény Ernst Lajos halálát követő szétszóródásakor ismeretlen magángyűjteménybe került. Zichy műveinek 2001-es számbavételekor a sorozat eredeti festményei közülmár csak négy darab volt fellelhető. Ezt a sort gazdagítja a most előkerült Harcdöntő párbaj, mely az egész sorozat egyikleglátványosabb és kvalitásosabb darabja, s így bármely köz- illetve magángyűjteménynek igazi ékkövévé válhat.

Az aukció festmény-anyag a fentiek mellett rengeteg különlegességet tartalmaz a nemzetközi és a magyar festészet nagyjaitól, hiszen többek között Vaszary János, Iványi-Grünwald Béla, Szinyei Merse Pál, Szőnyi Isrván, Lotz Károly és Kádár Béla művei mellett két Salvador Dali is kalapács alá kerül, amelyek egykoron Josef von Ferenczytulajdonában voltak.

 

 

 

Josef von Ferenczy

 

A Karácsonyi árverés anyagában közel 100 olyan tárgy kerül kalapács alá, amelyek egykorJosef von Ferenczy tulajdonát képezték. Josef von Ferenczy 1948-ban Kecskemétről Németországba emigrált, és Németország egyik legnagyobb médiacézárja lett.  A világszerte ismert sajtómágnás jelentős sikereket ért el Kelet- és Nyugat-Európa politikai ellentéteinek oldásában, az európai kulturális együttműködés terén. Kezdeményezésére és anyagi támogatásával épülhet fel például a magyarországi SOS gyermekfalu. A politikai elit mellett nagy barátja volt a művészvilágnak is, így szoros kapcsolata volt pl. Andy Warhol-lal, és Salvador Dalival, akitől az árverésen szereplő két képet kapta. A Salvador Dalikmellet néhány bútor, és jó néhány ezüst tétel is árverésre kerül a médiacézár gyűjteményéből.

 

 

Műtárgyak, ezüstök

A szokásos gazdag műtárgyválasztékban jó néhány kiemelkedő Zsolnay tárggyal találkozhatnak a gyűjtők. A több, millenniumra készül darab közül kiemelkedik az a nagyméretű kaspó, amely japán vízesés-motívummal díszített, és 1.400.000 Ft-ról indul az aukción.

Az aukciós ház egy teljes napot szentel az ezüst tárgyak árverezésének december 3-án, a több, mint 200 tárgy kerül kalapács alá. A  rengeteg századfordulós, és korai antik ezüst meglepően sok orosz ezüsttárgy is felbukkan, melyek között szintén érdemes szemezgetni.

Szeretettel várjuk az aukciós kiállítás megnyitójára, és az azt követő állófogadásra, amely 2009. november 17-én 17 órai kezdettel, Váci utca 11/b félemeleten található Belvedere Kiállítótermünkben lesz. A kiállítás megtekinthető november 18-tól november 30-ig, naponta 10-18 óráig.

 

 

További információk, képanyag:

Polgár Galéria és Aukciósház

Schmidt Tünde

Telefon: 267-4077, 267-4078, 267-4079

Cím: Polgár Galéria Budapest, Váci utca 11/b félemelet

Tel: 267-4077

http://www.polgar-galeria.hu/

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Login Form